"1972-től jelent meg az Ikarus két új típusa: a kéttengelyű, padló alatti motoros, 2-2-2 ajtóelrendezésű Ikarus 260 típus és a csuklós 2-2-2-2 ajtóelrendezésű Ikarus 280 típus. Hosszuk 11, illetve 16,5 méter volt.
 
 
Ezeknél a kocsiknál eltértek az eddigi tetőhajlattól és négyszögkeresztmetszetű kocsiszekrényt alkalmaztak, így az ablakok felső éle egészen magasra került, ami különösen az álló utasoknak kedvezett. Az ikerajtó nyílásszélessége 1300 mm. lett, és ez az utascserét lényegesen megkönnyítette. A vezető munkájának megkönnyítésére hidraulikus szervókormányt és Prága típusú hidromechanikus, automatikus sebességváltót alkalmaztak."
 
Gyártmány, típus Befogadó kép. Ülohely % Fajlagos telj. kW/t Padlómagasság mm
Ikarus 260 75 28,9 9,92 920
 
"A közúti járműprogram előrehaladása kedvezően befolyásolta a hazai autóbusz-közlekedés fejlődését. Az Ikarus 200-as család városi forgalomra készült kéttengelyes és csuklós prototípus próbaüzemére a BKV-t kkérték fel. E járművek fő méretének változása az Ikarus 556 és 180 típushoz viszonyítva nem volt számottevő."
A karosszéria vonalai, szerkezeti megoldásai egyszerűbb mértani alakúak, simább vonalvezetésűek. A kocsiszekrény önhordó, hegesztett szerkezet. Az ilyen kialakítás a jármű saját tömegének csökkenését eredményezte. Az autóbuszokra a gyakorlatban bevált, megbízható fekvő hathengeres RÁBA-MAN 2156 HM 6U típusú, 141 kW teljesítményű, középen padló alatt elhelyezett motor került. A Knorr fékrendszerrel a jármű üzembiztosabbá vált. (Több egymástól független és egymást kiegészítő berendezés - kétkörös légfék, rugóerő-tárolós rögzítőfék, kipufogófék /BUBU/ - növelte a rendszer megbízhatóságát. A magasan végződő ablakaival jó kilátást nyújtó típus külső és belső esztétikai megjelenése előnyére változott. A biztonsági üvegből készült oldalablakok negyedrészben voltak eltolhatók"

Részlet: Budapest tömegközlekedésének másfél évszázada
A Fővárosi autóbuszközlekedés 75 éve


A "panorámás" buszok története a BKV-nál 1971. december 22-én kezdődött.
Az első, Ikarus tulajdonú kisérleti autóbusz,
GA 95-86
 
1987 június 25-én törölték a BKV állományából.
A "89 Ring" Autóbontó Kft. vásárolta meg.
 
rendszámmal, a 144-es viszonylaton közlekedett. 1973 szeptember 9-én került a BKV állományába.
 
 
Fotó: reprodukció: Budapest tömegközlekedésének másfél évszázada

A szükséges átalakítások után a "MEZŐ" üe. különjárati autóbusza lett.
1974-ben üzemi állományba vették és 1975. április 1-étől a BKV Előre SC sportautóbusza volt, GB 90-96 számon.

Az 1982-es átrendszámozáskor a BU 18-25 rendszámot kapta.

 


 

 


Az első széria Ikarus 260-as a
GC 47-54
oktató busz lett 1977. március 16-án, ezzel együtt a "Fürst"-ből az Autóbusz Különjárati Üzem Trolibusz Üzemegységhez került. Az 1982-es átrendszámozáskor a BU 10-74-es rendszámot kapta. 1984. augusztus 24-én törölték az állományból. A másik, elsőszériás 260-as, a GC 47-59 érte meg a BKV-nál az átrendszámozást. BU 10-75-re számozták át és ugyan az az év szeptemberében, törölték is az állományból 1983. februárjában eladták. A GC 47-63-ast 1979-ben, átalakították étkezőbusszá.
FS 10-75 rendszámot kapta.**( Nagy Zsolt )
A következő busz, amely a BKV-nál kapta az új rendszámot, a
BU 10-76 ex. GC 47-71
A GC 47-71 az első szériával érkezett, 1972 december 22-én.
1982. decemberében a 11. VOLÁN vásárolta meg. **(Nagy Zsolt)

Az Ikarus 260-as autóbuszok hegyi jellegű vonalakra való beosztása kezdetben tiltva volt. 1973. júniusában a KPM. Autófelügyelet 100/290/1972.12.22 "Sororzat típus bizonyítvány" alapján a járművek hegyi utvonalon való közlekedését engedélyezte. **(Nagy Zsolt)

1973. decemberében nagy tételben érkeztek Ikarus 260-asok a BKV részére. Ebből a szállításból már kapott a "Mező" is.
 
 
Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 47-74~GC 48-25 73.12.18~74.01.09. Fürst 18xx/72 ~ D 2156 HM 6K  
260.00 GC 48-26~GC 48-84 73.12.18~74.01.09. Récsei 18xx~19xx/72 ~ D 2156 HM 6K  
260.00 GC 48-26~GC 48-84 73.12.18~74.01.09. Mező 18xx~19xx/72 ~ D 2156 HM 6K  

 

GC 47-84
1973. december 18-án került a "Fürst" garázs üzemeltetésébe. A.sz.: 260.00.1868/73 Az ez időszakban érkezett Ikarus 260-asok, hegyi útvonalra, csak 5000 Km-es síkterepi teljesítmény után osztották be.
1974 nyarán gyakorlatilag csak a 22-es viszonylaton közlekedett.
 
 
Az 1982-es átszámozást már nem érte meg a BKV-nál, 1981 februárban selejtezték és eladták a 12. VOLÁN-nak

 

A BKV. belső utasítása szerint, 1974. június 1-től a GC 48-84-est, áthelyezték Óbudára a szükséges üzemi tapasztalatok megszerzése érdekében. Ez volt az első "panorámás" az Óbudai garázsban. 1981. januárjában az 5. VOLÁN vásárolta meg. 1974. októbertől aztán az Óbuda is megkapja az első új Ikarus 260-asokat.
 
Az Óbudai Üzemegység első Ikarus 260-as autóbuszai renszám szerint.
1974.06.01 GC 48-84
1974.10.12 ~ 1975.01.07 GC 49-37 ~ GC 49-79
 
Az 1974. augusztus 9-ei BKV - Ikarus szerződés alapján a módosított konstrukciójú vázszerkezet tartóssági próbájára az Ikarus tulajdonú autóbuszt ( GC 49-36, alv.sz.: 260.01.1316/74, motor típus - szám: D2156 HM 6U - 100/274.509 ), a BKV próbaüzemeltetésre átveszi. A próbaüzem 200 000 km teljesítéséig tart. A BKV a legtöbb kilóméterteljesíményt eredményező, legnagyobb zsúfoltságú, legrosszabb útviszonyú viszonylatokra osztja be. A "Mezőbe" érkezett, de több üzemegységet megjárt. ( "Fürst, Récsei, Kilián" ) 1976-ban az Ikarus visszakapta, majd újra a BKV-hoz került. **(Nagy Zsolt)

Az 1972. december 22-én állományba vett és 1980. január 17-én törölt,
GC 47-65 & GC 48-71
frsz-ú buszokról már csak selejtezésekor készült felvétel. A GC 47-65-öt ( a piros csíkosra festett ) 1980. márciusában a 20. VOLÁN megvásárolta és bérautóbuszként üzemeltette. A '82-ben kapott új rendszámáról nincsenek adataink, de az eredetit a vezetőfülke fölött mindvégig megőrizte. A GC 48-71 1974 január 9-én érkezett a BKV "Récsei" üzemegységéhez. 1980. január közepén selejtezték és ez év márciusában vette meg a 20. VOLÁN. Az 1982. évi átrenszámozáskor a BU 29-13-as *(Tildy) rendszámot kapta. Selejtezésekor az oldalára festették a VOLÁN-os rendszámát.
 
Egy a 20. VOLÁN-nak eladott ex. BKV-s Ikarus 260-as még üzemképesen
1973 decembertől, 1980 januárig volt a BKV tulajdona, társaihoz hasonlóan márciusban vette meg a VOLÁN.
 
 
BU 29-14 ex. GC 48-72
 

 

GC 48-89 az 1982-es átszámozást már nem a BKV-nál élte meg.
1973. decembert 23-án érkezett, elsőként a "Mező" üe-be. Alv.sz.:260.00.1933/73
1980 december 23-án selejtezték és december 31-én a 5. VOLÁN vásárolta meg, az ottani rendszámát nem tudjuk. **(Nagy Zsolt)
   

 

GC 49-21    
 
1974. január 9-én került a "Mező" üzemegységhez. Alv.sz.: 260.00.1984/73 1980. december 23-án selejtezték és adták el a 20. VOLÁN-nak Ott valószínüleg a BU 29-37-es rendszámot kapta a `82-es átrendszámozáskor. **Tildy

 

GC 49-97
 
1974. októbert 26-án a "Kilián" üe-be érkezett. Alv.sz.:260.00.2991/74
1981. március 18-án vették ki az állományból és május elején vette meg a 20. VOLÁN.**(Nagy Zsolt) A VOLÁN-nál a BU 29-61-es rendszámot kapta. Kék színű volt. *(Tildy)
   

 

1974. októberétől egész decemberig folyamatosan érkeztek Ikarus 260-asok a BKV üzemegységeihez. Az első 260-as sorozat ekkor került az Óbudához és a "Kiliánhoz".

 

GC 50-25
1974 decemberében érkezett. Az átszámozáskor BU 11-66 rendszámot kapta
Alv.sz.: 260.00.3011/74
1982 októberében a 15. VOLÁN vásárolta meg. Mindvégig a "Récsei" garázsban szolgált.
 
Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 49-37~GC 49-79 74.10.12~74.12.31. Óbuda 29xx/74 ~ D 2156 HM 6U  
260.00 GC 49-80~GC 50-04 74.10.12~74.12.31. Kilián 29xx~300x/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-05~GC 50-32 74.10.12~74.12.31. Récsei 29xx~30xx/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-33~GC 50-93 74.10.12~74.12.31. Mező 30xx~31xx/74 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 50-94~GC 51-03 74.10.12~74.12.31. Fürst 2926* &.31xx/74 D 2156 HM 6U  
* A GC 51-00 a nagyablakos Ikarus 260 prototípusa

 

GC 50-65
 
Besz: 74.12.22, alv.sz: 260.00.3133/74. Új rendszámot nem kapott, mert 1981.december 1-én, valamiért leselejtezték. Tudomásunk szerint az egyetlen dupla reflektorral szerelt 260-as a BKV-nál. A "Mező" üe. autóbusza volt.

 

BU 12-12 ex. GC 50-89

A képen látható Ikarus 260-as 1974. december 28-tól került a BKV állományába a "Mező" üzemegységhez GC-50-89 rendszámmmal. Az 1982. évi átrendszámozáskor kapta a BU 12-12 forgalmi rendszámot. Alvázszáma: 260.00.3167/74, a motor típusa: D2156 HM 6K. 1980. augusztus 31-től áthelyezték a "Récsei" -be, ott törölték az állományból, 1984. február 18-án. 1984. március 6-tól a 20. VOLÁN CEGLÉD tulajdona. **(Nagy Zsolt)

 
 

 

 

 

 

 

 

 

jelzés Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
25 1939 Hősök tere, Andrássy út, Hermina út, Erzsébet királyné útja, Rákospalota,
Körvasút-sor, Rákos út, Arany J. u., Bocskai u., Szentmihályi út, Hubay tér
30  
25 1958 Hősök tere - Erzsébet királyné útja - Rákospalota, Sipos D. utca 32  
25 1967 Kacsóh Pongrácz út - Erzsébet királyné útja - Rákospalota, Sipos D. utca 26  
25 1987 Kacsóh Pongrácz út - Rákospalota, Sipos D. utca 26  

A Kacsóh Pongrácz úti felüljáró építésekor a zuglói Korong utcába telepített ideiglenes végállomásról indultak.

 


GC 50-84
1974.12.22-tol 1982.10.05-ig volt a BKV-nál**
A GC 50-84-es a 26-os viszonylaton, 1976-ban. A `82-es átszámozáskor a rendszáma BU 12-07-re változott.

 

jelzés Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
26 1939 Vígszínház, Szent István krt., Margit híd, Kishíd, Szent Margit sziget. 12  
26 1958 Vígszínház, Margit híd, Margit sziget, Nagyszálló 10  
26 1967 Vígszínház, Margit híd, Margit sziget, Nagyszálló 12  
25 1987 Marx tér, Margit híd, Margit sziget, Zenélő kút 15  

 


 

A 109-es busz elődje a 74-es troli viszonylat

Vonal-
jelzés
Év Útvonala Menet
idő
perc
Egyéb
74 1958 Orczy tér - Baross u. - Kecskeméti u. - Március 15 tér 13  
74 1967 Orczy tér - Baross u. - Kecskeméti u. - Curia u. 13  

 

A következő sorozat a megszűnt 109-es járatra emlékezik.
Főszereplő: BU 12-02 ex. GC 50-79.
Baross u.-i végállomás
 
Indulás a Duna u.-i végállomáshoz
A Baross utcai végállomás   Indulás
 
Kikanyarodás a Váci utcára
 
"Szűk kis utcák rejtekén..."
A Duna utcai végállomásról   "szűk kis utcák rejtekén..."
 
Irány vissza, az Orczy térre
 
Baross u.-i megállóban
    A Baross utca, Horváth Mihály téri megálló
 
A megérkezés
 
A BU 12-02 a BU 22-79 mögött.
Visszaérkezés a Baross kocsiszínhez   A BU 22-79 társaságában

Forgalomban

1975

A BU 11-01, BU 11-68 és az akkor eladásra váró Ikarus 260-asokrók készült fotók
A BU 11-01 1973. december 18.-án a BU 11-68, 1974. december 18.-án került a BKV-hoz és 1982 december 20-án adták el a 11. VOLÁN-nak **(Nagy Zsolt)
 
BU 11-01 ex GC 48-59
 
 
BU 11-68 ex. GC 50-32
 
 
 
 

 

 
Eladásra várva

 

A BU 12-16 ex. GC 50-93
A kép előterében álló BU 12-16, 1974. december 18-án került a "Mező" üzemegység állományába. Alv.sz.:260.00.3175/74. 1980. augusztus 31-től áthelyezték a "Récseibe". Ott vették ki az állományból és adták el a 20. VOLÁN Cegléd-nek, 1984. február 23-án.**(Nagy Zsolt)
 
Várakozás az eladásra

 

Kimutatás a képen látható buszokról**(Nagy Zsolt)

BU 12-05 GC 50-82 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-06 GC 50-83 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-11 GC 50-88 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-12 GC 50-89 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-13 GC 50-90 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-14 GC 50-91 1984.02.18 20. VOLÁN Cegléd
BU 12-16 GC 50-93 1984.02.15 20. VOLÁN Cegléd

 

1975 szeptemberétől, 1976 január végéig a BKV folyamatosan vásárolt 260-asokat, lecserélve a már kiöregedett típusokat.
Folytatták a GC 51-xx sorozatot, GC-52-00-ig. Mivel a GC 52-xx sorozat az Ikarus 280-asoknak volt fenntartva, ill már kiadva, egy új sorozatot kapott a BKV. az Autófelügyelettől, a GC 70-01 ~ GC 70-50 és a GC 71-51 ~ GC 72-00-ig. Még ebben a szállítási ciklusban egy újabb szabad sorozatra volt szükség, ez a GC 97-01 ~ GC 97-88-ig**(Nagy Zsolt)

 

Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 51-04~GC 51-53 75.09.25~75.12.31. Óbuda 25xx~26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 51-54~GC 51-78 75.10.12~75.10.29. Kilián 25xx~26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 51-79~GC 52-00 75.10.01~75.10.29. Mező 26xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 70-01~GC 70-50 75.10.01~75.12.24. Mező 25xx~26xx~27xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 71-51~GC 71-93 75.12.24~75.12.30. Mező 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 71-94~GC 72-00 75.12.31.~76.01.06 Récsei 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-01, GC 97-02 76.01.06 Récsei 2802/75, 2820/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-03~GC 97-16 75.12.20, 75.12.31 Óbuda 27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-17~GC 97-20 75.12.12, 76.01.06. Fürst 2702-03, 2766, 2788/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-21~GC 97-65 75.12.31.~76.01.29. Kilián 26xx~27xx~28xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-66*~GC 97-88 75.12.16. Cinkota 26xx~27xx/75 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 97-82 75.12.16 Mező 2707/75 D 2156 HM 6U  
* A GC 97-66 az első Ikarus 260-as a Cinkota üe.-ben.

 

GC 51-67 majd `82 után BU 12-75
1975. október 1-én érkezett a "Kilián" garázsba.1982. október16-án selejtezték
A MÉH vásárolta meg `83 januárjában (alv.sz.: 260.00.2634/75)**(Nagy Zsolt)

 

BU 12-77 ex. GC 51-69
1975. október 11-én érkezett a "Kilián" garázsba. 10 év szolgálat után 1985. szeptember 20-án selejtezték.
A XIX. ker Tanács autóbusza lett. (alv.sz.: 260.00.2567/75)**(Nagy Zsolt)

 


BU 15-67 ex. GC 97-51.
A fotó 1983 körül készült a csepeli "Tanácsház" téren
Az 1976 januári beszerzésű, 1984. márciusában a 20. VOLÁN Cegléd -hez került. **(Nagy Zsolt)
 

 

 

 

 
GC 97-54 `82 után BU 15-70
   
   
Besz.: 1976.január 16.
   

A GC 97-54-es (alv.sz.:260.00.2844/75) egy a társaitól eltérő homlokfallal felépített Ikarus 280. A viszonylatszám-jelző két oldala beépített volt és egy-egy szellőzőrácsnak adott helyet, így a szélvédők is kisebbek voltak. Emiatt a vezetőfülke oldalablaka sem ért a fülke tetejéig.

1984 . január 27-én selejtezték és a KOKÖV vásárolta meg.
 
   

 

BU 15-06 ex. GC 71-94
 
1975. december 31-én került forgalmi állományba a "Récseibe".

Alv.sz.:260.00.2805/75

1982. október 5-én vették ki az állományból.

Október 12-től a 15. VOLÁN tulajdonába került

 

1976. július 6-án érkeztek újra Ikarus 260-asok, majd októberben, decemberben, 1977. januárban, -egy pár "későn jövő"- utána márciusban és áprilisban. A GC 99-00-val befejeződik a GC-s betüjelű rendszám az Ikarus 260-asoknál, mert a GC 99-xx az Ikarus 280-asoknak volt fenntartva, ill. használatban voltak. A következő szállítás 1978. januárjában kezdődik.

Típus Rendszám Állományba vétel Forgalmi telep Alvázszám Motor Egyéb
             
260.00 GC 97-89~GC 98-58 76.07.06~76.07.17. Cinkota 23xx~24xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 98-59~GC 98-82 76.10.20~76.10.28. Kilián 24xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GC 98-83~GC 99-00 76.10.29~76.12.16. Mező 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-01~GE 00-08 76.12.11. Récsei 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-09~GE 00-22 76.12.16. Fürst 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-23, GE 00-24 76.12.16. Óbuda 2513/76, 2536/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-25~GE 00-30 76.12.16. Mező 25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-31~GE 00-40 76.12.17. Cinkota 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-41~GE 00-64 76.12.17.~77.01.15. Kilián 24xx~25xx/76 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-65~GE 00-74 77.03.28 Óbuda 8xx/77 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-75~GE 00-99 77.03.28 Fürst 8xx/77 - 12xx/77 D 2156 HM 6U  
260.00 GE 00-75~GE 00-99 77.04.07.~77.04.30. Cinkota 8xx/77 - 12xx/77 D 2156 HM 6U  

 

1976. júliusi beszerzésű,
BU 16-23 ex. GC 98-52.
A felvétel valahol Siófokon készült 1983. nyarán
BÜFÉ-busz
1982. októberében törölték az állományból**(Nagy Zsolt)

 

GE 00-01
 
Az első GE-s rendszámú autóbusz a BKV "kötelékében". 1976. december 11-én vette "birtokába" a "Récsei" üzemegység. Alv.sz.:260.00.2497/76.
1984. február 15-én selejtezték és márciusban a 20. VOLÁN Cegléd-hez került
Az 1982-es rendszámcserénél a

BU 00-01
rendszámot kapta és innentől kezdve a rendszámcsere, gyakorlatilag csak a GE - BU módosításban és a rendszám fekete alapról fehér alapra történő változásában mutatkozott. Ez csak az Ikarus 260-asoknál volt igaz, mert a GE 10-xx a 260-asok számára volt fenntartva, míg a GE 11-xx pedig a 280-asoknak. A 260-asok GE 10-35-ig, a 280-asok GE 11-37-ig jutottak, amikor is a rendszámcsere alkalmával a GE 11-01 ~ GE 11-37 a félbeszakított BU 10-xx sorozatot folytatva, a BU 10-36 ~ BU 10-72 számot kapták.

 

 


Az 1979 december végi `80 január eleji nagy beszerzés egyik 260-asa a
GE 06-25 ~ BU 06-25
 
 
1989. októberi selejtezése után a MÉH vállalathoz került. A "Fürst" garázsnál üzemelt, alv.sz.:260.00.221/80
 
 
1980. decemberétől 1981. áprilisáig folyamatosan szállított az Ikarus a BKV részére Ikarus 260-ast, a leselejtezett Ikarus 556 és 260-osok helyett
1980. december 23-án állományba vett GE 09-01 majd `82-ben BU 09-01-re átszámozott Ikarus 260-as,
kivételesen a 7-es viszonylaton.
Alv.sz.: 260.00.1978/80 1991. június 30-án törölték az állományból. A "Récsei" garázs üzemelte. 597 ekm-t futott. A BKV-tól a BAUMAG vásárolta meg.**(Nagy Zsolt)
 
Thököly út - Hungária krt. megállóban.
Még jár a villamos a Thökölyn, de már csak a 44-es
A Hermina úti keresztezodés. Ekkor még nem arra közlekedik a 72-es troli

 

Még egy 260-as amelyik a fenti sorozathoz is és a 109-es viszonylathoz is tartozik
GE 09-41 a felvételen már BU 09-41
1981. január 28-án került a "Mező" állományába és onnan is törölték 1990. január 21-én.
A KERÉK Kft. tulajdonába került, átrendszámozáskor a CCE-481 rendszámot kapta. 1996. nyarán selejtezték.**(Nagy Zsolt)
A 109-es sorozathoz
Horváth Mihály tér, irány az Orczy téri végállomás felé.
A felvételen jól látszik az akkor már kész, átadásra váró, visszaállított trolibusz viszonylat felsővezetéke
Baross utca, Horváth Mihály tér, a Duna utcai végállomás felé

 


 

Az 1984. februárjában a "Récsei" garázsba érkezett és február 15-én állományba vett BU 90-22 - BU 90-27-ről készített fotók
 
BU 90-22
 
BU 90-22, mögötte sorrendben a BU 90-23, -24. A BU 90-22 alv.sz.: 260.00.881/83, e szállításból a leghamarabb selejtezett ill. eladott jármű. 1993 szeptember 10-én törölték az állományból és 1994. április 5-én adták el. Mindvégig a "Récsei" garázs "vendégszeretetét élvezte".**(Nagy Zsolt)

 

 

BU 90-25, mögötte a BU 90-26, -27. A felvételen elöl látható, BU 90-25 alv.sz.: 260.00.8996/83 az egyik azok közül az e napon érkezett 260-asok közül amelyik majdnem megérte az 1998 évi átrendszámozást.
 
   
BU 90-25
 
 
 
 
 
 

 

A következő napokban újabb "eresztés" érkezett a "Récseibe", amit 1984. február 18-i dátummal vettek állományba.
A sorban következő, BU 90-28 ~ BU 90-35 rendszámot kapták.
 
 

 

BU 90-es érkezéskor
 
 
 
     
 
 
 
és selejtezésekor - BU 90-21

A BU 90-21 ( asz.: 260 00 9069/83 ) a társaival ellentétben egy évvel később 1985. január 8-án érkezett a BKV-hoz a Cinkotai garázshoz.
1996. október 1-én helyezték át a "Récseibe". A felvétel ott készült 1998-ban.

 


BU 90-06 ( asz.: 260 00 9008/83 )
1983. 01. 18-án vettek a Cinkotai garázs állományába, 96 októberétől a "Récseibe" helyezték, onnan is selejtezték.

 


BU 21-xx, BU-22, BU23-as sorozat

1982 szeptember 20-tól folyamatosan szállított az Ikarus, egészen október végéig.
Az autóbuszok 2-es és 3-as ajtajánál lengőkapaszkodókat helyeztek el. Az indításjelzővel egyszerre működő piros lámpát szereltek fel az ajtók léghengerdobozának alsó lapjára. **(Nagy Zsolt)

BU 22-79
A 109-es sorozathoz.
 
     
1982. október 8-án került a "Mező" garázsba. Alv.sz.:260.00.092/82 1986. szeptemberétől a Cinkotai garázs ad otthont neki. 1992. augusztus 18-án veték ki az állományból. **(Nagy Zsolt)

 


1982. október 12. BU 23-25 ~ BU 23-34 "Récsei" garázs
 
1982. október 12. A BU 23-26 hatósági vizsga után. Alv.sz.:260.00204/82 1989.11.20. szétbontva

 

1982. október 22. BU 23-59 ~ BU 23-83 "Mező" garázs
 
1982. október 22-i hatósági vizsga után, forgalomban a 21-es viszonylaton a BU 23-76 Alv.sz.:260.00.248/82 1995.06.09. adták el a KRAVTEX Kft.-nek
 
A BU 23-as renszámsorozat utolsó darabja a BU 23-84. Ezt a számot a BU 21-84-es kapta, rendszámelvesztés miatt.
 
A BU 23-as sorozat után, egy évvel később vásárolt Ikarus 260-asok BU 87-71-től kapták a rendszámokat.

 

BU 87-74
1983. október 14-én került az Óbudai üe. állományába. ( asz.: 260 00 7740/83 ).
1991 szeptember 21-től, hegyi járatokon retorderes járművek közlekedtetése céljából a Belvárosi garázsba, onnan is selejtezték 1998-ban.

 

BU 06-60
XVII. ker végállomás
A `80 januárban szállították a Cinkota üe.-be és '87 február 2-án selejtezték.

 

BU 89-17
A `83 decemberében szállított BU 89-17 a taxis blokád idején az Árpádhíd pesti hídfőjénél.



 


Miskolc, 1990.

     

 


 

Feldolgozás, bővítés alatt, folytatása következik.

 

Tovább az Ikarus 280 oldalra

Ikarus 260 reprodukciók

Vissza a kezdőlapra